(Kimi)
Kicsit meglepett Elisabeth felbukkanása, de a kezdeti döbbenetemen hamar túlléptem.Úgy tűnt, Alexszel jól kijönnek, mert éppen valamiről nagyban csevegtek, és közben nevetgéltek. Jó volt a lány nevetését hallgatni. Valamiért megnyugtató látni őt, és hallani a hangját.
- Min gondolkodsz Kims? - nézett rám kíváncsian csapattársam azokkal a szép kék szemeivel, amik egyszerre voltak világosak és sötét színűek. Néha még egy kis zöldes árnyalatot is fel lehetett bennük fedezni.
- Azon, hogy holnap indulhatunk végre haza - mosolyogtam rá.
- De miért? - döntötte egy kicsit oldalra a fejét. Ezt leginkább akkor csinálta, amikor nem értett valamit.
- Mert most van 1 hét szünetünk, utána megyünk a Német Nagydíjra - erre a kijelentésemre széles mosoly ül ki az arcára.
- Juhéj! - örömében még ugrott is egyet.
- Most megleptél. Nem hittem volna, hogy ennyire örülsz az egy hét szabinak - rázta a fejét Elisabeth, mire Alex dühösen nézett rá.
- Dehogyis! Én annak örülök, hogy egy hét múlva újra kocsiba ülhetek! Már alig várom, hogy a német pályán száguldozhassak! Az első verseny amit élőben nézhettem meg, az pont a Német Nagydíj volt. Imádtam azt a helyet, bár, ha jobban belegondolok, inkább a remek fagyijuk miatt szerettem ott lenni. Emlékszem, anya mindig egy nagy hűtőtáskányi fagyit vett az egyik német boltban, hogy ne kelljen ötpercenként a jeges édesség után rohangálnunk. Így csöndben végignéztem a versenyt, és közben a kedvencem majszolgattam - nevetett fel az emlék hatására. Elképzeltem, ahogy a kicsi Alex fagyival a kezében ül az anyja mellett a boxban, és nézi a versenyt.
- Majd akkor a nagydíj előtt eszel egy-két fagyit és akkor olyan lesz, mintha az apukád versenyén lennél. Annyi különbséggel, hogy most te fogsz versenyezni helyette! - adta elő az ötletét Elisabeth.
- Ez jó ötlet! Csak az a baj, hogy már nem emlékszem arra, hogy anya hol vette - nézett maga elé csalódottan Alex.
- Majd Seb segít neked, hiszen ő német származású - próbáltam felvidítani egy kicsit, ami látszólag sikerült is.
- Vettelre gondolsz? - nézett rám.
- Igen, ő a legjobb barátom itt a Forma 1-ben. Sebastian majd biztos segít neked - mosolyogtam rá bíztatóan. Ekkor szólalt meg a telefonom. Rá se kellett néznek a kijelzőre, mert a zenéből ítélve már tudtam, hogy ki is hív. Előkaptam a mobilom, majd fogadtam a hívást, és a fülemhez emeltem a készüléket.
- Nocsak, az emlegetett szamár - szóltam bele a készülékbe, majd intettem a lányoknak, hogy menjenek előre, és Lisa kezébe dobtam a kocsi kulcsot, hogy be tudjanak ülni az autóba. Természetesen szó nélkül elmentek.
~ Kivel beszéltél te rólam? - szinte magam elött láttam, ahogy telefonnal a fülén vigyorgott.
- Inkább kikkel. Alexszel és Elisabeth-tel - javítottam ki.
~ Alex az új csapattársad, igaz? - szólalt meg egy kis gondolkodás után.
- Igen. Egy szívességet szeretnék tőled kérni - vallottam be.
~ Mi lenne az a szívesség? - lett egyre kíváncsibb.
- Alex mesélt nekem arról, hogy az első nagydíj, amire kiment az a német volt. A verseny előtt és közben mindig fagyit evett. Elisa kitalálta, hogy Alex egyen a verseny előtt fagyit, mert akkor az olyan lesz neki, mintha az apja és az anyja vele lennének, de van egy kis bökkenő - vakartam meg a tarkómat beszéd közben.
~ Mi lenne az?
- Alex már nem emlékszik, hogy hol vett az anyukája fagyit neki. Állítása szerint ott lehet a legfinomabbat kapni. Mivel te egész Németországot ismered, így gondoltam te talán tudod, hogy hol keressük.
~ Ez olyan lenne, mint tűt keresni a szénakazalban!
- Tudom, de annyi támaszpontot még adok, hogy a bolt a pálya közelében van.
- Ez már leszűkíti a keresést, de még így sem eléggé. A pálya közelében sok fagyizó van!
- Majd megkérdezem tőle, hogy mire emlékszik arról a boltról. Talán, ha tudja, hogy hogyan néz ki, akkor már könnyebben meg tudod találni – ötletteltem.
- Miért akarsz te ennyire segíteni neki?
- Mert a barátom és kötelességem neki segíteni. Talán te nem ezt tennéd a helyemben? – vontam kérdőre.
- De, igazad van.
- Figyelj, most leteszem, mert a lányok már biztos türelmetlenül várnak.
- Oké. Hívj fel, ha megtudtál valami használhatót azzal az épülettel kapcsolatban!
- Rendben. Szia! – meg sem várva a válaszát kinyomom a telefont, és belesüllyesztem a zsebem mélyébe. Sietve mentem a kocsim felé, mert ismerem annyira már Elit, hogy tudjam, utál várakozni. Épphogy a kocsimhoz értem, mikor meglátom a kissé ideges Elit, akit Alex próbált nyugtatgatni.
- Miért nem száltatok be? – kérdeztem, miután odaértem hozzájuk.
- Beszálltunk, de Lisa elhagyott valamit idefelé jövet, és visszamentünk megkeresni. A probléma az volt, hogy a kulcsot a zárban hagytam, és úgy csuktam vissza az ajtót, a kocsi pedig automatikusan bezáródott - magyarázta Alex.
- Mázli, hogy nálam maradt a pótkulcs - azzal a zsebemből előhalásztam azt a bizonyos kulcsot, és kinyitottam a kocsit. Elisabeth rögtön beült.
- Bocsánat, amiért bezártam a kulcsot a kocsiba! – Ezzel meglepett.
- Nincs semmi baj, majd legközelebb jobban odafigyelsz - legyintettem, de ő továbbra sem akart beszállni.
- Figyelj, én tényleg nem haragszok rád! Ülj be az autóba, és kérlek, fejezd be a sajnálkozást, mert semmi szükség rá! Mint mondtam, nem haragszom! - elégeltem meg szegény lány tétlenkedését. Kissé erősen szólhattam vissza, mert ijedten összerezzent.
- Oké - emelte végül rám azokat a gyönyörű szemeit, amikben most egy kis meglepettséget is felfedeztem.
Szó nélkül beült a kocsiba az éppen telefonáló szőkeség mellé. Elisabeth nagyon komolyan vette a munkáját. Mindent meg szokott azért tenni, hogy kevés, de ugyanakkor hasznos promós dolgokat találjon nekem. Hiszen tisztában vele, hogy nem nagyon szeretem a munkámnak ezt a részét. Viszont ez a kiscsaj nem fogadta el tőlem a nemet válaszként, ha PR dolgokról volt szó! Még mindig meg tudott lepni a makacsságával, ami nagy szó, hiszen durván két éve dolgoztunk egymás mellett.
Beszálltam és elindítottam a kocsit. Útközben sokszor tévedt a tekintetem a visszapillantóra. Egészen a hotelig csak Eli hangját lehetett hallani, amint éppen egy reklámfilm forgatásról beszélt, amit a szünetünk utolsó napján forgatnánk Finnország északi részén. Legalábbis ennyit tudtam leszűrni belőle, mert nagyon hadart. Visszakérdezni pedig nem volt kedvem. A gond még az is volt, hogy közben áttért franciára, ugyanis Elisabeth kétnemzetiségű. Félig francia és bár a neve finn származásra utal, ő mégis angol, bár apai ágon vannak finn rokonai, de az apja az angolt vallja anyanyelvének, így a lánya csak a családnevében kötődik északi rokonaihoz. Lisa ezt viszont nem bánja, elég neki az angol és a francia.
Leparkoltam a hotel
parkolójában. Mindannyian kiszálltunk az Alfából és bementünk a hotelbe, ahol összefutottunk a javában diskuráló edzőinkkel.
- Sziasztok! - köszönt rájuk Alex mire a két férfi ránk kapta a fejét. Mindketten mosolyogva köszöntek vissza, ám egyszer csak Tommi arcáról lefagyott a mosoly.
- Nem is örülsz nekünk? - értetlenkedtem. Az edző erre rám kapta a fejét.
- Örülök nektek csak... - kezdte volna, de ekkor Sebastian Heikki jelentek meg a két oldalamon. Vélhetőleg őket nézte a hátam mögött. Mi baja lehet?
- Sziasztok! - nézett végig rajtunk Sebi, de mikor Tommihoz ért a tekintete, különös érzelmet láttam megcsillanni kék szemeiben. Mielőtt még jobban tanulmányozhattam volna, már el is tűnt.
- Szia! Az én nevem Alex Salvatore és Kimi csapattársa vagyok. - mutatkozott be a lány.
- Engem Sebastian Vettelnek hívnak. Kérlek, szólíts csak Sebinek. - mosolygott rá a német.
- Oké, Sebi - villantott egy mosolyt Alex. A pillantásom a mellette álldogáló feszült szőkeségre tévedt. Tommi és Heikki farkasszemet néztek egymással. Mindkettőjükön látszott, hogy legszívesebben elküldték volna a másikat melegebb éghajlatra, de tudták jól, hogy a média mindenhol ott van, így inkább csöndben maradtak és próbálták a szemeikkel megölni a másikat. Ezt a heves reakciót a két finn között még sose tapasztaltam. Azt tudtam, hogy Seb nem szeret Tommiról beszélni, na, de azt nem hittem volna, hogy Heikki is ilyen állásponton van. Az egész ügyről annyit tudok, hogy Tommi csinált valamit, ami Sebinek nem tetszett, és visszavágott. Ezután Tommit kirúgták. Ennél többet viszont még én sem tudtam meg, de nem is erőltettem. Tudtam jól, hogy a kis német egy nap úgy is elmondja nekem. Én pedig tudok várni. Különben is, ez az ő ügyük!
(Tommi)
Nem örültem annak, hogy Sebastian és Heikki idejöttek hozzánk. Régen sülve-főve együtt voltunk a német bajnokkal, olyan volt ő nekem, mintha a testvérem lenne! De minden megváltozott azon a napon, mikor Kendra besétált a Red Bull főhadiszállására. A csillogó kék szemei rögtön rabul ejtettek, de nem csak az én fejemet csavarta el, Sebastiannak is ugyanúgy tette a szépet. Egyikünk sem szólt a másiknak erről. Először Sebastiannal kezdett járni, erről viszont nem tudtam. Azt hittem, hogy a lány még szabad.
Egyik éjjel túl sokat ittam az egyik bajnoki cím ünneplésénél, és lefeküdtem az akkor már rég foglalt Kendrával. A legrosszabb az volt az egészben, hogy Seb egyik szerelője ránk nyitott reggel. Rögtön rohant vissza hozzá, hogy elmondja, megfektettem a barátnőjét. Iszonyatos bűntudatom volt, és azonnal mentem bocsánatot kérni, de eredménytelenül. Sőt! Ott sebzett meg, ahol tudta, hogy a legjobban fáj.
Régen volt egy barátnőm, aki az egyik veszekedésünk miatt autóba ült, és nagy sebességgel egy fának ütközött. Ő volt életem szerelme. Sebi azzal támadt, hogy megcsaltam a régi szerelmemet. Tudta jól, hogy öt év elteltével sem tudtam feldolgozni a halálát. Akkor ott előtte sírni kezdtem. Újra eszembe jutottak a régi emlékek és érzelmek. Mindent, amit hozzám vágott, elhittem. Még azt is, hogy én kergettem a halálba Hollyt. Másnap Horner kirúgott. Tudtam jól, hogy ebben Sebastian keze volt benne. Azóta igyekeztem elkerülni, ám most mégis itt állt előttem ő és az új edzője.
- Valami baj van? - nézett rám aggódva Alex.
- Nincs semmi bajom, viszont meg kéne beszélnünk az edzéstervedet - próbáltam valami kifogást találni arra, hogy minél hamarabb elszabadulhassak a volt legjobb barátomtól és a helyettesítőmtől.
- Bocsi fiúk, de nekünk még a hazaút előtt meg kell beszélnünk pár dolgot, szóval mi most megyünk is. Örültem a találkozásnak Sebastian! - mosolygott az említettre.
- Én is örülök, de szólíts csak Sebinek - vigyorgott vissza a német.
- Oké! Gyere, Tommi! - Azzal elindultunk a lift felé. Egészen addig a hátamon éreztem Vettel tekintetét, amíg be nem szálltunk a liftbe. Ott aztán megkezdődött a vallatásom. Csodáltam is, hogy eddig nem szólt semmit.
- Miért lettél ilyen komor? - tette fel az első kérdését. Nem válaszoltam, még nem akartam őt beavatni ebbe. Hiába telt el egy év, még mindig fájt, ha vissza kellett emlékeznem azokra a borzalmas napokra.
- Szóval Heikki a baj - vonta le a hallgatásomból a következtetést.
- Nem ő a gond! - vágtam rá reflexszerűen, ám alighogy kimondtam, rögtön meg is bántam. Oldalra billentette a fejét és felhúzta a szemöldökét. Hasonló reakciót szoktam látni Kimitől is.
- Akkor mégis kicsoda? - folytatta a vallatásomat. Ekkor nyílt ki a lift ajtaja, jelezve, hogy ki kéne szállnunk. Sietve léptem ki az ajtón, és közben nagyban agyaltam azon, hogy hogyan tudnám kihúzni magamat a pácból, de mint mindig, most sem jutott eszembe semmi épkézláb kifogás. Sosem voltam jó a tématerelésben.
Alighogy megfordultam két kíváncsi kék szemmel találtam magamat szembe.
Nem akartam neki hazudni, ugyanakkor az igazat sem akartam elmondani, még nem.
- Az egyhetes szüneted alatt rendszeresen menj futni! Mivel tudom, hogy imádod az édességeket, így figyelmeztetlek, ne egyél sokat! Kétnaponta egy kicsi kalóriaszegény sütit fogyaszthatsz csak! Bár hét kilóval könnyebb vagy a többi pilótánál, nem szeretném, ha felszednél akár egy dekát is. Tudod, itt komolyan kell venni az ilyen dolgokat. Akár hiszed, akár nem, még Kimi is félreteszi ilyenkor a Magnumjait, és egészséges kajákat eszik - tértem rá a teendőire. Ezzel próbáltam terelni a témát, ami voltaképp sikerült is.
- Oké. Elisabeth feldobta azt az ötletet, hogy a Német GP után vagy előtte egyek egy fagyit. Tudod a Német GP volt az első, amit élőben néztem végig. Akkor egész futam alatt fagyit majszoltam. Mivel a verseny előtt nem szabad olyan dolgot enni, ami megterheli a gyomrot, így gondoltam a verseny után eszek egy fagyit. Megengeded? - boci szemekkel nézett rám. Ezen akaratlanul is, de elmosolyodtam. Ilyenkor olyan aranyos tudott lenni, mint egy kölyökkutya. Ha fajtát kéne mondanom, akkor a mostani tekintetét egy husky kölyökhöz hasonlítanám.
-Szigorúan csak a verseny után ehetsz fagyit, és csakis egyet! - adtam engedélyt neki, ugyanakkor a mennyiséget szabályoztam is.
- Köszi, köszi! - ugrott vidáman a nyakamba, ami egy kicsit meglepett. Megtántorodtam, de sikerült visszaszereznem az egyensúlyomat, és így meg tudtam tartani mindkettőnket. Miután elengedett, még ugrált párat. Közben forogni is kezdett. Csak ekkor vettem észre, hogy az ébenfekete haja majdnem a derekáig ér.
Az éjsötét hajzuhatag remekül kiemelte az olykor sötétkék, olykor világoskék szemeit. Neki is a hangulatától függött a szemszíne, pont, mint az apjának. Nem ismertem Damont, de sok cikket, videót, képet és interjút láttam róla és a feleségéről. Alex a mosolyát az anyjától, míg a haj- és szemszínét az apjától örökölte, a jelleme pedig megoszlott a két szülő között. Higgadt és szorgalmas, mint az apja, de makacs és folyton vidám pont, mint az anyja. Különleges lány.
Sok mindenen ment keresztül, de mégis képes mosolyogni. Nem ismerek olyan embert, akinek nagyobb lenne a lelki ereje, mint az előttem ugrabugráló lánynak! Bárki arcára képes mosolyt csalni egy perc alatt! Sokszor nekem is erőt ad, mert egy ilyen sokat megélt ember is leeshet újra és újra a gödör legaljára, ahonnan nincs kiút. Ám akkor jön ez az energikus lány, és kihúz a mélyből.
- Nekem most mennem kell csomagolni. Kijössz velünk a reptérre, vagy más programod van? - törte meg a gondolatmenetemet Alex.
- Én innen hazamegyek Németországba, de az én gépem csak késő este indul. Addig pedig szeretném egy kicsit bejárni ezt a várost, és néhány szuvenírt venni az unokatestvéremnek. Tudod, ő nagyon szeret korcsolyázni. Sok versenyen indult már - avattam be a tervembe.
- Ha szeretnéd, segíthetek ajándékot venni neki. Tudod, én is szeretek korizni. Mielőtt még találkoztam volna Kimivel, sokat csúszkáltam a jégen, és voltam néhány versenyen is, amiken eléggé szép eredményeket értem el - mesélt egy kicsit a régi életéről.
- Felőlem oké, de nem fogod lekésni a gépedet? - emlékeztettem arra, hogy korábban kell indulnia, mint nekem.
- Nem, mivel Kimi magángépével megyek haza. Gondolom, nem bánja majd, ha pár órával később indulunk. - rántott lazán vállat.
- Oké - egyeztem bele.
- Hogy hívják az unokatestvéredet? Hány éves? A korizás melyik ágát szereti? - tette fel a kérdéseit szép sorjában.
- A neve Eliina Pärmäkoski. Öt éves és a műkorcsolyázást szereti - adtam választ a kérdéseire.
- Hm...Én is ezt a sportágat szeretem. Szerintem, könnyen találunk neki ajándékot! - vigyorgott rám. Ám ez a mosoly most csak látszat volt. Láttam a szemében, hogy valami bántja. Erre a helyzetre nagyon is igaz az a mondás, hogy a szem a lélek tükre.
- Valami baj van? - kérdeztem rá, mert nem hagyott nyugodni az a tény, hogy valami bántja.
- Igazság szerint nincs, ami bántana, csak tudod engem anya tanított meg korizni. Amikor mondtad, hogy Eliina ötéves, eszembe jutott, hogy én is mennyire szerettem a jégkorcsolyázást kiskoromban. Mennyire örültem, mikor anya és apa megvették az első korcsolyámat. De ez már a múlt - ez volt az a pillanat mikor végleg lehullt az arcáról a maszk. Sok érzelmet véltem felfedezni rajta. Például szomorúságot, vidámságot és csalódottságot. Ezek váltották egymást.
- Szerinted rossz szakmát választottál? Mert, ha engem kérdezel, akkor szerintem nem. Persze lehet, hogy korizásban jobb lennél, de a szíved mindig ide, a pályára vágyna vissza. Most lehet, hogy egy kicsit nehéz neked, de ez egy idő után változhat! A korizás lehet a hobbid. Nem kell mindent feladnod csak, mert Forma 1-es pilóta vagy! Kimi is a Forma 1-en kívül jár rally versenyekre. Te is járhatsz akár műkorcsolyás versenyekre, vagy akár a kicsiket is taníthatod - próbáltam felvidítani. Nem akartam szomorúnak és csalódottnak látni.
- Igazad van Tommi! Még nincs veszve semmi! Nem hiába jelentettem ki, hogy te vagy a világon a legjobb edző! - ölelt meg hirtelen.
- Te pedig egy fantasztikus lány vagy! - borzoltam egy kicsit össze a haját mire nevetve húzódott arrébb. Fekete haja össze-vissza állt a feje tetején, miközben ő próbálta kicsit rendbe tenni több-kevesebb sikerrel.
- Ezért még kapsz Tommi Pärmäkoski! - azzal támadásba lendült. Megpróbáltam ellépni, de nem voltam elég gyors. Sikeresen összekócolta a tüsisre beállított szőke hajamat. Most kb. úgy nézhetett ki a hajam, mint egy szénakazal. Alex jót mulatott rajtam. Én sem maradtam tétlen, gyorsan odamentem a vihogó lányhoz és csikizni kezdtem. Na, ettől aztán csak úgy zengett a folyosó.
- Mi ez a nagy csiklandozás? - hallottam meg a hátam mögül Kimi rekedt hangját. Hátrafordultam és kicsit lazítottam a fogáson, ezt kihasználva Alex a finn mögé futott, és onnan nézet vissza rám. Az arca kipirosodott és kapkodta a levegőt a sok nevetéstől.
- Csak egy kicsit szórakozunk indulás előtt - nevettem fel a kócos lány arca láttán.
- Szórakozni másképp is lehet - jelent meg huncut mosoly Kimi arcán.
- Inkább nem kérdezem meg, hogy ezt mire értetted. Ismerlek már annyira, hogy tudjam, pontosan miféle szórakozásra gondoltál - forgattam meg a szemeimet.
- Kimi, szeretnék segíteni Tomminak, ajándékot venni az unokatestvérének. Nem lenne gond, ha pár órával később indulnánk? - vonta magára Kimi figyelmét, és közben próbálta lesimítani a haját.
- Részemről oké. De kb. mennyi idő, mire végeztek? - fordult ismét felém Kimi.
- Szerintem nem több egy óránál - rántottam vállat.
- Oké. Nekem úgyis van egy kis megbeszélni valóm Rikuval. Már így is késésben vagyok. Sziasztok! - azzal elviharzott.
- Elmegyek átöltözni, mert a csapatpólómban és a sapkámban eléggé feltűnő lennék. Tíz perc és jövök - bement a lakosztályába és magamra hagyott a folyosón. Nekem nem kellett átöltöznöm, mert már jóval a találkozásunk előtt megtettem. Nem telt el az ígért időpont sem, mikor újra megpillantottam a fekete buksiját. Sötétkék pulcsit, fekete csőnadrágot, fekete baseballsapkát és egy fekete cipőt vett fel, amin volt egy kicsi piros is. Mindezek nagyon jól álltak rajta. Fekete haja pedig össze volt kötve.
- Indulhatunk? - mosolygott rám.
- Igen - viszonoztam a mosolyt, és elindultunk ajándékot venni. Montreal belvárosába kocsikáztunk át. Az autót egy nagy bevásárlóközpont előtt állítottam le. A parkoló dugig volt drágábbnál drágább autókkal. Az emberek csak úgy özönlöttek ki és be az épületből. Kiszálltunk a kocsiból és besétáltunk. Alex kicsit ideges volt, mert nem akarta, hogy bárki is leleplezze őt. Látszott rajta, hogy még nem szokott hozzá teljesen ahhoz, hogy bárhol lehetnek rajongói.
Az épületben rengeteg bolt volt. Még három Forma 1-eset is találtunk. Az egyik előtt megálltam. A kirakat ablakában Alex kartonképe állt.
- Na, most már nyugodtan elmondhatod magadról, hogy híres vagy - vigyorogtam rá.
- Ez a plakát még nem jelent semmit! - rázta a fejét.
- Menjünk be! - ragadtam meg a kezét és behúztam a boltba.
- Jó napot! Miben segíthetek? - lépett oda hozzánk egy alacsony kanadai nő.
- Ön kinek szurkol a futamokon? - tettem fel egy egyszerű kérdést.
- Alex Salvatorénak - válaszolta kissé meglepve.
- Mit tenne, ha Alex itt állna most ön előtt? – Na, erre a kérdésemre a nő tátott szájjal és kerek szemekkel kezdte bámulni a mellettem álldogáló lányt, aki lassan levette a napszemüvegét, amit még a parkolóban tett fel magára.
- Kaphatnék egy aláírást? - kapott gyorsan fel a pultról egy tollat és egy fehér pólót, amin Alex képe és neve díszelgett.
- Persze! - vette át a tollat és a pólót. Előbbit letette az asztalra és sebesen írni kezdett. Miután végzett, diadalmasan felmutatta a pólót, amin a következő felirat állt. ,,Első rajongómnak nagy szeretettel. Alex Salvatore."
A nő vigyorogva vette át a pólót és köszönte meg a rákerült feliratot.
A boltból kilépve a 2. emeletre indultunk, mert emlékeim szerint volt ott egy sportbolt. Legalábbis, mikor utoljára jártam itt, még volt ott egy ilyen.
A sejtésem beigazolódott, tényleg találtunk sportüzletet. Alig léptem be az ajtón, Alex már húzott is a korcsolyák felé.
- Hányas lába van? - tudakolta és elkezdte tanulmányozni a korikat.
- 23 – feleltem, mire a polcról leemelt két kék színű darabot.
- Van ruhája, amiket versenyre szokott felvenni? - sétált arrébb.
- Tudtommal nemrég szakadt neki szét egy gyakorlás közben. - vettem át tőle a korcsolyákat.
- Hm....Akkor egy ilyet is veszünk neki. - vett le egy kék csillogós egyszerű ruhát és azt is a kezembe adta.
- Szereti a plüssállatokat? - ment oda egy polchoz, ami tele volt rakva olyan plüssökkel, amik valamiféle sportot űztek. Volt ott korcsolyázó nyúl és sportcipős és hokizó medve is.
- Igen, főképp a fehér tigriseket. - néztem fel a polc legtetején lévő nagy állatutánzatra, amin
nem volt sem kori, sem cipő.Alex elrugaszkodott és felugrott a plüssért. Lekapta a polcról, és diadalmasan nézett rám.
- Szerintem akkor meg is vagyunk - azzal elindult a kasszához.
Mikor a fizetésre került sor, nem hagyta, hogy én fizessek. Kárpótlásul meghívtam egy kis hot-dogra, amit a parkolóban lévő árustól vettem. Mivel a súlya jóval kisebb, mint a többi pilótának, így ő nyugodtan ehet néha-néha egy kicsivel hizlalóbb ételeket is, hiszen tudom, hogy úgyis le fogja dolgozni ezt a kicsi pluszkalóriát. Visszafelé sokat beszélgettünk, bár az út feléig ő a hot-dogját ette ügyelve arra, nehogy leegye magát. A hotelba visszaérve összefutottunk egy kb. velem egy magas, szőke hajú, kék szemű fiúval.
- Szia Yurik! - köszönt oda neki Alex mosolyogva.
- Sziasztok! Veled még nem találkoztam. A nevem Yurik la Costa. Én vagyok Alex sajtósa. - mutatkozott be nekem Yurik.
- Szia! Engem Tommi Pärmäkoskinak hívnak. Alex edzője vagyok - ráztam vele kezet.
- Figyelj Alex, te is részt veszel annak a reklámfilmnek a forgatásán, amin Kimi is. Bővebb információt majd ő ad neked, mert nekem most rohannom kell. - Amilyen gyorsan jött, úgy el is ment.
- Furcsa egy srác. - néztem Yurik után.
- Nem is furcsa! Csak sietett - nézett rám szúrósan Alex.
- Jól van, na! Nem kell leharapni a fejemet! - tettem magam elé a kezeimet.
- Amúgy meg kéne keresnem Kimit. Még a végén itt hagy. - nevetett fel.
- Köszönöm, hogy segítettél ajándékokat venni! - mosolyogtam rá.
- Erre valók a barátok! - rántott vállat, majd elindult a lift felé, és én újra egyedül maradtam.
Bétázta:Kori
